top of page
ALKOTÓMŰHELY
BEMUTATÁSA

 

RÓLUNK

A Kovács Alkotóműhely Ősiben található meg, Kovács Imre festőművész vezetésével jött létre. Megalakításának célja a festés tudásának átadása volt, azok számára, akik érdeklődnek a festőművészet iránt, és ezt az önkifejezési formát szeretnék elsajátítani. A művész 1999 ben egy agyvérzésen esett át, mely következtében tolókocsiba kényszerült.

Elszántságának, akaratának köszönhetően talpra állt, jobb oldali bénulása sem tántorította el a festéstől. Megtanult bal kézzel festeni. 

Ma már nem csak festőművészek találhatók 

az alkotóműhely tagjai között,hanem irodalmatkedvelő, írni vágyó emberek, zenészek, fotográfusok. A művészet szinte minden ága képviseltetve van tagjaink által.

Csapatuk rendszeresen szervez kiállításokat, versfelolvasással, zenés előadással összekötve. 

MUNKA AZ ALKOTÓMŰHELYBEN

A FESTÉSRŐL

Ha úgy érzi, Ön is szívesen kézbe venné az ecsetet, de egyedül eddig nem ment, jöjjön el hozzánk, nézzen körül, és meglátja, hogy bátran lehet próbálkozni.

Szívesen látunk minden érdeklődőt, olyan tehetségeket, akiknek talán csak egy kis biztatásra van szükségük!

Kovács Imre hitvallása:

„Akarok! Kemény szó, rövid szó,
Melyben benne van az egész életem,
E szó miatt még sokat könnyezem,
     De történjék bármi,
Ha egy egész világ is fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradokmindent legyőzve mégis AKAROK !"

 

 


                                      Ady Endre 

Elérhetőség

Email:kovacsimre0@gmail.com

Cím:

Ősi 8161

Dózsa György út 44

 

Tsz:   06  88  496 576 

Mobil: 06  20  8280748   

Itt írhat nekünk
bottom of page