top of page

 

 

 

Az  alkotóműhelyben    rendhagyó  módon  történik  az  oktatás. Mivel  hogy  én  teljesen  jobb  kezes  voltam,  és  ez  a  kéz  örökre megbénult,  igy  át  kellett  térnem  a  bal  kezem  használatára.  Három  keserves  év  után,  amely  tele  volt  küzdelemmel, jutottam  el  arra  a  szintre,  amikor  már  bátran  dolgozhattam,  mert  a  festés  technikám, bal  kézzel  is elérte a  korábbi  szinvonalat.  Addigra  minden  olyan  segédeszközt  kifejlesztettem,  amely  segíti  az  egykezes  munkát, gondolok  itt  a  festő  állványra  amely  nálam  univerzális.
Minden  mozdulatot,  amit  csak  a  jobb  kezem  segitségével  tudnék  használni,  helyettesítik  a  külömbözö  szög  beállítások. Ezeket  úgy  oldottam  meg, hogy az  állványra  felszereltem  egy fa táblát. Erre  sok  furatot  készitettem  egymástól  egyenlő  távolságra a  furatokba  facsavart  tettem,  amelyek  igény  szerint  változtathatók. Az  állvány  tetejére  szereltem  egy  vezető  lécet, amelyre  felakasztható  a  kéztartó,  amely    vizszintes  irányba  mozgathotó  tetszés  szerint.  a  kéz  tartón  van  egy  un.  távtartó  amely  biztosítja  hogy  a  léc  ne  érjen  hozzá  a  képhez.
E kis bevezető  után  talán  már  érzékelni  lehet,  hogy  könnyebben - célszerübben  lehet  festeni  az  általam  kifejlesztett  állványon.
A  grafikákat  is  könnyebb  igy  állványon  készíteni, első  és  legfontosabb  szempont  nálam  az,  hogy  azt  fessük - rajzoljuk  amit  látunk, tehát  próbáljuk  meg  vissza  adni  a  valóságot, ez  az  alapja  mindennek. Miután  ez  sikerült, akkor  adhatunk  a  képbe  életet,  érzelmeket  stb.
Aki  megtanulja  a  realista  stílust, az utána  már  könnyedén  tehet  próbálkozásokat  a  különböző  izmusok  felé.  Az  én  tanításomban  ez  a  tendencia,  és  mondhatom,  hogy  az  esetek  többségében  sikerül.
Az  ősi  kovács  alkotóműhelyben tanult,  és már önállósodott  festők elért  sikereire  büszke  vagyok.  mert  a  mai  napig  vissza járnak  konzultációra. Örömmel  és  vidáman  megbeszéljük  amit  kérnek, s utána  feltöltődve  indulnak,  s  végzik  tovább  a  munkájukat.
 

Festő tanfolyam - festő tábor

bottom of page